+mondó
Földhözragadt hangulat
Minden ünnepélyességet nélkülözött a tegnapi utolsó közgyűlés. A képviselőtestület annyira leszabályozta magát, hogy a végén már az elköszönés címén is csak néhány snassz szólamra futotta. Nem volt vita, se különösebb villongás, de nem történt meg a négy év méltó lezárása sem. Persze úgy tényleg nehéz, hogy viszonylag kevés sikeres, és mára befejezett történetet tudhat magáénak a most búcsúzó társaság, önmaga pozitív arculatának megteremtésén pedig mindannyian emlékszünk még, hiába fáradozott.(2010.09.08.)
bővebben »
Az Olvasó írta: Az Orbán-kormány 100 napja
A napokban mindenki értékel, mindenki elmondja, mi történt a szavazófülkékben lezajlott forradalom óta. Mindenki értékel, hát hadd tegyem én is. Kanizsának máris több mint egymilliárdba került az Orbán-kormány száz napja. Egymás után szórják ki a pályáztató szervezetek a már korábban beadott pályázatokat, nem tudni, hogy azért-e mert nincs rá pénz, vagy azért, mert helyből úgy gondolják, az csak rossz lehet, ami az előző kormányhoz bármi módon köthető. Esetleg hiányzik az a lobbyerő, amely korábban ügyeink sorsát egyengette?-írja olvasónk.(2010.09.09.)
bővebben »
Hogy jövőre még jobb legyen!
Lezajlott a 7. Bor-és Dödöllefesztivál Nagykanizsán. A szervezők fáradtan, de megkönnyebbülten gratulálhatnak egymásnak, hiszen munkájuk eredményeképpen a város apraja-nagyja és az évről-évre egyre több turista – alapvetően - ismét jól érezhette magát a színes forgatagban. A sok dícsérő vélemény mellett azonban mindig meg kell hallani azok szavát is, akik valamit kifogásoltak. Minden véleményből okulni kell, mert a hibák kiküszöbölése által válik fesztiválunk évről-évre kiforrottabbá, s olyan fesztivállá, melyre méltán lehetünk igazán büszkék.(2010.09.08.)
bővebben »
Az Olvasó írta: A manézs indiszkrét bája
Tisztelt Szerkesztőség! Engem az eddigi politikai marakodáson túl az egész cirkusz bája, humora, tragikomikuma fogott meg. Jókat lehetne röhögni, ha nem a mi tragédiánk lenne ez az egész, amit a bohócok a manézsban művelnek. A mi pénzünkön, a mi bőrünkre. De.(2010.09.07.)
bővebben »
Tisztelt Szuperhir.hu!
Mindig figyelem a közvélemény-kutatásukat, szerintem nagyon jó játék. Ha lehet is csalni, azért arra jó, hogy az ember tényleg eljátszadozzon a gondolattal, hova juthat városunk. Azt javaslom, szavaztassanak több kérdésben is. Például kik vezethetnék a várost: polgármester, alpolgármesterek, jegyző.(2010.09.07.)
bővebben »
Álmodtam egy világot…
Az én világomban a logika és észszerűség szabályai szerint az önkormányzati fejlesztési pénzek felhasználásáról, a célok, feladatok meghatározásáról – visszavonhatatlanul – már előző év novemberében, decemberében döntöttek. Aztán az első negyedévben megtörtént a kivitelező kiválasztása és láss csodát, a tanév végét jelző csengő a munkaterületek átadásának napján szólalt meg-írja olvasónk.(2010.09.03.)
bővebben »
"Nagykanizsa nagy lehetőségek előtt áll!"
"(...) döntést fogunk hozni, amely mind az ország, mind Nagykanizsa és vonzáskörzete jövőjére nagy hatással lesz. Sajnos Nagykanizsán az elmúlt években egyre többen egyre többet beszéltünk arról, hogy baj van, hogy az elmúlt négy évben elromlott valami, mind az ország életében, mind városunkban. Joggal felmerül a kérdés, mit kell tennünk, hogy a problémákat megoldjuk, azokon felülkerekedjünk - mondta Cseresnyés Péter, országgyűlési képviselő 2006. április 5-én tartott sajtótájékoztatóján. A Fidesz nagykanizsai honlapján található szöveget ideidézem, nehogy az alpolgármester úr esetleg kifogást emeljen, hogy nem pontosan idézem a szavait. Pontosan idézem, csak az riaszt meg, hogy több mint négy éve mondta, és mégis úgy hangzik, mintha ma lenne.-írja olvasónk.(2010.09.03.)
bővebben »
Kit terhel a felelősség?
A négy évvel ezelőtti nagykanizsai helyhatósági választásokon a baloldal széthúzása velem együtt sok konzervatív, keresztény embertársamnak nagy örömöt okozott. Hiába csúnya dolog a káröröm, de attól még öröm. A nemzeti (jobb) oldal szinte egységesen lépett fel, és ezzel sikerült átvennie a város irányítását. Sajnos örömünk nem tartott sokáig. Ahogy ez a magyar embernél már a történelmi múlt során is többször bebizonyosodott, a nemzeti (jobb) oldali egység rövid időn belül szertefoszlott, és sajnos, azóta is folyamatosan erodálódik a jobboldali tömb.-írja olvasónk.(2010.08.31.)
bővebben »
Válasz, levél
Tisztelt Mészáros úr! Javítson ki, ha tévednék, de nem ön az a személy, aki pártról pártra ugrálva próbált meg éveken át politizálni? Ha pedig ilyen jó meglátásai vannak (legalábbis ön így gondolja), és jobbnak érzi magát ezek szerint a 7x12 induló képviselőnél, akkor miért nem indul ön is, függetlenként? Tessék gyűjteni a cédulákat, beszélgetni az emberekkel, és akkor majd nem ír le ilyeneket-írja H.A..(2010.08.31.)
bővebben »
Az Olvasó írta: Ha nem állnak szóba velünk, bojkottáljuk a szavazást!
Azt látom az olvasói levelekből, hogy sokan vagyunk elégedetlenek a mai várossal, városvezetőkkel, a Polgármesteri Hivatallal, a Munkaügyi Központ tevékenységével, a választás előtt álló pártok, egyesületek, civil szervezetek programjaival.(2010.08.31.)
bővebben »
Kedves Olvasó!
Megdöbbenve olvasom véleményét, és főleg a Károlyi urat érintő kifogását nem értem. Igenis az önkormányzatnak a lehetőséget kell megteremteni új munkalehetőségek biztosításával, a helyi vállalkozók támogatásával. Ennek része a hivatkozott új városház építésének felvetése ami már magában is munkalehetőséget teremthet a helyi vállalkozóknak-írja Szigetvári Péter.(2010.08.30.)
bővebben »
Az Olvasó írta
Ilyen nincs! Megfogadtam magamnak, hogy idén távol tartom magam a politikától, de ezek mellett már tényleg nem mehetek el! Olvasom Károlyi-Izsák képviselőúrról szóló írásban, hogy idézem: „az önkormányzat nem teremthet munkahelyeket, de létrehozhat olyan helyzetet, amely támogatja a vállalkozások ebbéli szándékait.” Ezt komolyan tetszik gondolni??? IGENIS, az önkormányzatnak, és az összes képviselőnek el kell mindent követnie azért, hogy munkahelyek teremtődjenek!-írja olvasónk.(2010.08.29.)
bővebben »
Fakoson élni jó?
Jó szívvel invitálnék bárkit Fakosra! Éljen ott, ahol évtizedek óta nincs normális orvosi ellátás, ott, ahol végül a rendelőt is be kellett zárni, mert még a fűtést sem tudták megoldani. Éljen ott, ahová a busz is csak negyven perc alatt ér ki, és éljen ott, ahová még gyalog sem lehet eljutni. Se járható útja, se járdája nincs a falunak, mely évtizedeken át szenvedett a városi lakosság szemetének füstjétől, s a kútjaik vizét is megmérgezte a civilizáció.(2010.08.26.)
bővebben »
Az Olvasó írta: Ne a pártokra, értékes emberekre szavazzanak!
Sosem érdekeltek a pártok, de aki hülye, az hülye. Elképesztő ez a fideszes bagázs. Nekem nem is a fideszességükkel van bajom, de vegyék észre magukat. Végighallgatták a négy évet. A baloldal beszélt, ők meg nyomták a gombot, amíg többen voltak. Mégiscsak a fideszességgel van baj. Azt tapasztaltam róluk, hogy merevek, semmit nem lehet velük megbeszélni, még beszélgetni sem, annyira nyakasok.(2010.08.22.)
bővebben »
Az Olvasó írta: Nicsak, ki beszél!
Talán Önök meg merik írni, más úgyse! Kérem, közöljék le a honlapjukon észrevételemet, mert ez most már tényleg felháborító és sértő egész Kanizsára nézve.(2010.08.21.)
bővebben »
Az Olvasó írta: A FIDESZ nem látja politikai felelősségét?
Nemrég olvastam egy írást, talán Molnár László tollából- az Önök portálján, amely arról szólt, hogy nagy a Fidesz felelőssége. Az írás minden gondolatával egyetértettem, de úgy látom a tegnapi híradásokból, a Fidesz helyi vezérei nem fogták fel a lényeget. Mármint azt, hogy a 2006-os ostobaságukat nem kéne még egyszer megismételni.(2010.08.20.)
bővebben »
Az Olvasó írta: Silány múlt, megdöbbentő jelen?
A minap olvastam a portálon, illetve láttam a helyi TV-ben, hogy az MDF az MSZP-vel és MSZDP-vel összefogva indul a helyközi választásokon. Hogy kerül egy magát, a politikai identitásában sokszor elhelyezni sem tudó, néha neoliberálisként, néha pedig konzervatívként megnyilvánuló párt az erősen balliberálisok közé?-kérdezi H. A. nevű olvasónk.(2010.08.18.)
bővebben »
Az Olvasó írta: Randalírozók a buszpályaudvaron
Az alábbi olvasói levélben egy, a kanizsai buszpályaudvaron rendszeresen randalírozó csoportról számol be olvasónk. A levélből úgy tűnik, a fiatal vandálokkal szemben senki nem tud, vagy mer hatékonyan fellépni.(2010.08.17.)
bővebben »
A helyi Fidesz politikai lejtmenete
A parlamenti választások után és a helyhatósági választások előtt a KDNP nagykanizsai szervezete 8-10 új tag belépésével erősödött meg. Igen, valóban olyan tagok léptek be szándékosan, akik bizonyos érdekek mentén kívántak tevékenykedni. Nézzük tehát, kik is állhatnak e hirtelen aktivitásfokozódás mögött. A hatalom az egyik legerősebb motiváció, ami az embereket mozgatja. Nem az a baj, ha elismerjük a hatalomra való törekvést, viszont kifejezetten ártalmas a közösségre, ha nincsenek a hatalom mögött irányító elvek.(2010.08.15.)
bővebben »
Beszéljünk arról, ki, miért igen
Komolyan mondom, kábult állapotban vagyok, ahogy a választásra készülődést olvasom a kanizsai médiákban. Úgy kéne szavazni, hogy csak neveket írni, pártot nem. Gondban lennének a kanizsai szavazók. Vagy úgy kéne szavazni, hogy párt szerepeljen csak, a név meglepetés lesz. A nevek pedig a szavazás után kalapba kerülnének és kisorsolnák a kerület mellé. Úgy tapasztalom, hogy a kanizsaiaknak édes mindegy, mi is nem történt itt az eltelt négy év alatt.(2010.08.14.)
bővebben »



















































