-
Nyomtatható verzió -
Otthon
Egy szomorú évforduló margójára
2010. február 20. szombat [8:19] Emlékezzünk nagytiszteletű Balogh Tibor esperes-lelkipásztorra, aki egy évvel ezelőtt költözött el e földi világból. Sokan ismerték, népszerű ember volt, mert látták benne azt a szeretetet, melyet ajándékként kapott a mennyei Atyától. Lelkipásztori szolgálatában kitartott az igaz hitben, bibliájával a kezében tett bizonyságot Istenről és az egészséges tanításról. Mint jó sáfár viselte gondját azoknak a gyülekezeteknek, ahol szolgált. Ennek a sáfárkodásnak köszönhető, hogy az utód számára a gyülekezet teljesen felújíthatta a lelkészlakást.
Sokunk szívében ott vannak bíztató szavai. Ott van kedves, bátorító mosolya. Szolgálatba hívó Urának volt bizonyságtevője a gyülekezeti közösségben, és Róla tett tanúságot önkormányzati képviselőként is.
Az általa életre hívott, és azóta hagyománnyá vált Kanizsai Esték előadássorozatain kiváló előadók jönnek a gyülekezetbe közénk. A város felé nyitott előadássorozat nagy népszerűségnek örvend, szívesen látogatják. Valaki azonban nagyon hiányzik, ő, aki már nem lehet közöttünk.
Esperesként kiemelt figyelmet fordított a gyülekezetek, a lelkipásztorok mellett Somogy „első oskolájára”, a Csurgói Csokonai Vitéz Mihály Református Általános Iskolaára és Gimnáziumra.
Nagy veszteség volt a család, a gyülekezet, az egyházmegye és a barátok számára az Ő elvesztése. Ma, amikor sokunk szívében felszakadnak a sebek, adjunk hálát Istennek, hogy ismerhettük őt, hogy életünk gazdagabb lett általa. Gondoljunk arra, hogy Isten igéje, oly sokszor erőt adott már, és ma is, az emlékezés napjaiban vigasztalja szívünket.
Hella Ferenc
lelkipásztor


